top of page

Szakterületünk

Az ittas vezetők büntetőjogi védelme

Amennyiben Ön ittas állapotban vezetett és emiatt a rendőrség eljárást indított Ön ellen, szakértő ügyvéd közreműködése esetén hamarabb visszakaphatja a jogosítványát, adott esetben az utánképzés is elkerülhető és a pénzbüntetés összege is csökkenthető. 

A legjobb eredmény ebben a típusú büntetőeljárásban akkor érhető el, vagyis a pénzbüntetés és az eltiltás időtartama akkor csökkenthető, ha az eljárás minél korábbi szakaszában tapasztalt ügyvéd bevonásával alakítja ki a terhelt a védekezési stratégiáját. Ehhez elengedhetetlen az enyhítő körülmények feltárása és bemutatása, szükség esetén pedig akár orvosszakértő bevonása a terhelttől levett minták elemzéséhez. Legkönnyebben akkor érhető el az Ügyfél számára ideális eredmény, ha már a rendőrségi kihallgatás előtt felveszi velünk a kapcsolatot, mely esetben elkísérjük Őt a kihallgatásra és teljeskörű ügyvédi támogatást nyújtunk már a nyomozás során.

Irodánk minden esetben személyes konzultáció keretein belül az Ön ügyére és személyére szabottan alakítja ki a védekezési stratégiát.

Ittas vezetéssel kapcsolatos ügyekben az egyik legfontosabb tényező az idő, így az Ön legelső és legfontosabb feladata megbízható ügyvédhez fordulni. Irodánk a megbízás keltének napján már azonnal intézkedik a siker érdekében. Ügyvédi munkadíjunk egységes és az egyes eljárási cselekményekhez igazodik.

Ki van ittas állapotban?

A Btk. 240. § (3) bekezdése meghatározza, hogy büntetőjogi szempontból ki vonható felelősségre ittas járművezetés miatt, vagyis ki tekinthető ittasnak: "Ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.” 

Attól eltekintve, hogy az alkohol jelenléte a szervezetben ténykérdés, tehát vagy van, vagy nincs, fontos szempont még az utolsó alkoholfogyasztás időpontja is. Az egymás utáni többszöri szondáztatás alapján vizsgálják az alkohol jelenlétének trendjét is, azt, hogy felszálló, vagy leszálló ágban volt-e a véralkohol szintje, vagyis hogy a második szondáztatás mért értéke magasabb, vagy alacsonyabb lett-e. A felszálló ágban lévő koncentrációt a bíróság természetesen súlyosabban ítéli meg, mint a leszálló ágban lévőt.

Az, aki a fent meghatározott alkoholtól befolyásolt, azaz ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, ittas járművezetés vétségét követi el. 

Vezetésnek minősül a jármű elindítása, bármilyen távolságon a mozgásba hozatala és bármilyen távolságon való irányítása. Amennyiben például egy járó motorú, de a parkolóban álló gépkocsiban ül ittas állapotban a vezető, úgy azt kell tudnia esetleg bizonyítani, hogy egy józan személyt várt éppen, és csak azért jár a motor, mert fázik, az ittas vezetés azonban nem állt szándékában.

 

Mitől függ, hogy szabálysértést, vagy bűncselekményt követett-e el?

Az alkoholos befolyásoltság mértékétől függ: amennyiben a levett vérminta 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentráció, illetve a szonda 0,25 milligramm/liter légalkohol-koncentráció alatti értéket mutat, akkor Ön ellen ittas járművezetés szabálysértése, míg ezen értékek feletti eredmény esetében ittas járművezetés bűntette miatt indul meg az eljárás és veszik el a jogosítványt.

Milyen büntetésre kell számítania?

 

Főszabályként a bíróság szinte minden esetben pénzbüntetést és emellett a járművezetéstől eltiltást alkalmazza az ittas járművezetés elkövetőjével szemben. Mind a szabálysértési törvény, mind pedig a Btk. meghatározza az eltiltás időtartamának minimumát és maximumát, amely tartományon belül aztán az eltiltás kiszabásra kerül. Szabálysértés esetén az eltiltás legrövidebb időtartama egy hónap, a leghosszabb időtartama pedig 1 év. Bűncselekmény, vagyis a fentiekben már említett alkohol-koncentráció felett már nem szabálysértési, hanem büntetőeljárást fognak lefolytatni, ennek során pedig az eltiltás 1 hónap és 10 év között kerül kiszabásra.  Mindemellett még pénzbüntetést is meg szokott állapítani a bíróság, ennek mértéke az ittasság fokához (táblázat az oldal alján) és az elkövető jövedelmi-vagyoni helyzetéhez igazodik.

A Btk. 55. § szakasza alapján a járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el. Különös méltánylást érdemlő esetben a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető. 

 

Nem kell tehát feltétlenül belenyugodni abba sem, ha a bíróság büntető végzésben meghatározott időtartamra eltiltotta Önt a járművezetéstől. A büntető végzés ellen van helye jogorvoslatnak, a megfelelő és hozzáértő védő megbízása és védekezési stratégia kialakítása mellett tehát enyhébb büntetés is elérhető.

Ki követi el az ittas járművezetés vétségét? 

Mi az a „ráivás”?

Ráivásról akkor beszélünk, ha az elkövető a bűncselekmény megtörténtét követően (is) - gyakran a külvilág számára jól látható körülmények között fogyaszt alkoholt azért, hogy az elkövető a felelősségre vonást elkerülje, a várható büntetés mértékét befolyásolja, illetve a hatóságok által a vérben, vagy vizeletben mért és kimutatható alkohol-koncentráció eredményét kérdésessé tegye. Ilyenkor a hatóság visszaszámolás segítségével következtet az eredeti alkoholos állapot mértékére. 

Mi az ún. „poszt-alkoholos” állapot?

Poszt-alkoholos állapot alatt a büntetőjog a köznyelv szerinti másnaposságot érti. Ekkor még a korábban, lehet hogy csak előző este elfogyasztott alkohol nem tisztult ki teljes mértékben a szervezetéből, és - különösen a lebomlási folyamat jellegzetességeinek figyelembevételével - a tüdő által kibocsátott levegőben még kimutatható. Gyakran lepődnek meg ilyenkor az igazoltatásnál a járművek vezetői, amikor közlik velük a rendőrök az ittasság tényét, miközben a sofőr az előző napi alkohol fogyasztást követőn lefeküdt aludni, majd másnap reggel autóba ülve az igazoltató rendőrtől tudja meg, hogy a szondán még mindig kimutatható az előző napi alkoholfogyasztás és ittas vezetés miatt el is veszik a helyszínen a jogosítványt.

A zéró tolerancia jelentése

A zéró tolerancia annyit jelent, hogy a hatályos jogszabályok szerint már egyetlen korty alkohol elfogyasztása is megalapozza az ittas járművezetés miatti eljárás megindítását, ami pedig a járművezetéstől való eltiltást eredményezheti. Fontos azonban, hogy a 0,2‰alatti véralkohol (ami 0,1 ‰  alatti légalkoholnak felel meg) koncentráció esetén az oldal  alján feltüntetett táblázatnak megfelelően az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet módszertani levele alapján nem állapítható meg az ittasság, ilyenkor további eljárásra csak egyéb bizonyítékok (elkövető vallomása, tanú) megléte esetén van mód.

 

Bíróság elé állítás ittas vezetés miatt 

A bíróság elé állítás az eljárás lefolytatásának meggyorsítását és így a gyorsabb ítélethozatalt elősegítő intézmény. Erre csak akkor van lehetőség, ha egyszerű megítélésű az ügy, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, az elkövető beismeri a tettét és legfeljebb 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az adott bűncselekmény. Amennyiben az ittas járművezetés elkövetője és az adott ügy teljesíti a fenti feltételeket, úgy a gyanúsítástól számított 30 napon belül ítélettel zárulhat az ügy. 

Fontos azonban, hogy a bíróság elé állításnál a jogi képviselet kötelező, amennyiben nincs meghatalmazott védője, úgy a rendőrség, vagy az ügyészség hivatalból fog kirendelni egyet. 

 

Irodánk munkatársai több éves tapasztalattal rendelkeznek az ittas járművezetés vétségének bírói gyakorlatában, mert Önnek nem mindegy, hogy egy hozzáértő védő jár-e el az Ön érdekében.

 

Ittas vezetés elektromos rollerrel

 

Az elektromos rollerek jogi szabályozása ugyan várat még magára, a gyakorlatban azonban a rendőrség a legtöbb esetben gépi meghajtású járműnek kezeli ezeket a közlekedési eszközöket. Ennek következményeként pedig ugyanúgy eljárás indul azokkal szemben is, akik ittas állapotban elektromos rollert használtak, mintha bármilyen más gépjárművet vezettek volna alkohol fogyasztása után. 

Az ittasság foka

Az ittasság fokát a bíróságok az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet módszertani levele alapján az alábbi alkoholszint táblázat szerint kategorizálják

 

 

 

 

 

 

 

 

alkoholszint táblázat.png

Kötelező-e az utánképzés mindenkinek?

A fent leírtak szerint, akit ittas járművezetés vétségében bűnösnek ítélt a bíróság, azt az esetek nagyon nagy többségében - határozott időre, vagy véglegesen - el is tiltja a járművezetéstől. Az eltiltott sofőr csak akkor kaphatja vissza a jogosítványát, ha letelt az eltiltás időtartama és teljesíti a jogszabályok által előírt kötelező utánképzést. Az utánképzés két részből, az ún. "feltárásból" (elméleti és gyakorlati vizsga és pszichológiai vizsgálat) és az ún. "programokból" (elméleti és gyakorlati foglalkozások) áll.  Az utánképzés az ittasság mértékétől függően több százezer forintos költséggel néhány hónap alatt teljesíthető.

Az utánképzés, bár főszabály szerint minden járművezetéstől eltiltott számára kötelező, van azonban jogszabályi lehetőség arra, hogy elkerülhesse az utánképzést. 

Erről az adott ügy ismeretében, konzultáció során részletes tájékoztatás adunk ügyfeleinknek.

Ki veszi fel a telefont, ha időpontot szeretne egyeztetni?

9EE009EF-008D-4F88-9728-F79535C4EC30_1_105_c.jpeg

Dr. Gerber Csanád

201F1851-CC9F-431E-AB58-DDCF8B39F4E6_1_105_c.jpeg

Dr. Gerber Lejla LL.M.

Meghatalmazást akár a tárgyalást megelőzően is adhat részünkre, az ország valamennyi településén hatékony jogi védelmet biztosítunk már a kihallgatástól kezdve, egészen az ítélethozatalig! 

photo-1457694716743-eb419114c894_edited.jpg

Szeretné tudni, hogy milyen büntetésre számíthat? Szeretné tudni, hogy mikor kaphatja vissza a jogosítványát?

Egyeztessünk időpontot!

Előzetes telefonos egyeztetést követően várjuk személyes konzultációra irodánkban, ahol az adott ügy ismeretében részletes jogi tanácsadást nyújtunk.

bottom of page